BREIT PORTAL DZSENDER Gusztustalan plakátkampány: Felcserélték a nemi szerveket a kisgyerekeken

Gusztustalan plakátkampány: Felcserélték a nemi szerveket a kisgyerekeken

4895
0
SHARE
Transznemű plakát
Transznemű plakát

Botrányos plakátkampányt indított egy transzneműséggel foglalkozó szervezet Spanyolországban. A képen pucér gyerekek láthatók, ahogyan kézen fogva szaladgálnak. A nemi szerveket viszont felcserélték, alatta a szöveggel:

“Vannak lányok p***sszel, és vannak fiúk v****val. Ennyire egyszerű.”

Igen, egyszerűen gusztustalan.

A kampányt egy transznemű érdekvédő csoport, a Chrysallis Euskal Herria indította, a plakátokat pedig Pamplonában, San Sebastiánban, Bilbaóban és Vitoriában helyezték el a helyi önkormányzatok támogatásával.

A szervezetet 2013-ban nyolc olyan család indította, ahol transzneműnek tartott gyerekeket nevelnek (Van ahol még csak három éves a gyermek…). Mára a számuk 40-re nőtt.

A csoport sajtósa, Beatriz Sever elmondta, fel akarták nyitni a társadalom szemét, hogy vannak transznemű gyerekek, akiket képviselni kell.

Az El Paísnak adott interjújában a sajtós úgy fogalmazott: “Minél többet beszélünk róla, annál könnyebb lesz a szülőknek felismerni, hogy mi történik a saját gyermekükkel. Sokuk egyszerű tudatlanságból tagadja a gyermekeik valós identitását.”

Transznemű mesekönyvek

A plakátkampányt egyébként egy ismeretlen baszk származású New York-i üzletember finanszírozta 8 és fél millió forintnyi euróval. Az adományozó a szervezet szerint azt követően figyelt fel rájuk, hogy elterjesztették 8 különböző nyelven az “oktatási anyagaikat”.

A 150 plakátot buszmegállókban, és a villamosok megállóiban helyezték el. A szervezet azonban nem csak ilyen területen kampányol. Több mesekönyvet, képregényt és kifestőt is forgalmaznak, amik olyan kisgyerekekről szólnak, akik transzneműek. (Nem egyben ábrázolják is az általános kinézetüktől eltérő nemi szerveket.)

Felnőttként meggondolják magukat

A transzgender ideológia sokak szerint viszont hatalmas veszélyt jelent a kisgyermekek számára. Két neves pszichiáter augusztusban például azt állította, hogy a legtöbb gyerek, aki transzneműnek vallja magát tinédzserként, felnőttként már meggondolja magát.

Egy 2011-es felmérés szerint a transznemű felnőttek körében a válaszadók 41 százaléka próbált már meg öngyilkosságot elkövetni, míg a társadalomban ez a szám “csak” 1.6 százalék.

A csoport ezt az adatot úgy értelmezi, hogy “élet-halál kérdés”, hogy a családok időben felismerjék az identitásválságot a gyermekeiknél.

Spanyolországban közel egy évvel ezelőtt egy négy éves kisgyereknek engedélyezték, hogy nevet változtasson, miután transzneműnek tartotta magát.

Korábban arról is írtunk, hogy Dániában, Svédországban és az Egyesült Királyságban gyerekek százait vetik alá hormonkezelésnek, hogy “még időben” elkezdjék a nemváltoztatást rajtuk.

Forrás: El País

Kövess minket Facebookon is!