BREIT PORTAL JERUZSÁLEM “Megnyílnak a pokol kapui” A pápánál járt Mahmúd Abbász

“Megnyílnak a pokol kapui” A pápánál járt Mahmúd Abbász

7828
0
SHARE
Abbász és a pápa
Abbász és a pápa

A párizsi békekonferenciára tartva Mahmúd Abbász tett egy megállót Rómában, hogy találkozzon Ferenc pápával és megnyissa a vatikáni palesztin nagykövetséget. “A Vatikán teljesen független államnak ismerte el Palesztinát, remélem, más államok is követik a Szentszék példáját” – fogalmazott a palesztin elnök.

Vasárnap megint hátba döfnék Izraelt

A történelmi találkozó mindössze egy nappal azelőtt történt, hogy Párizsban megrendezik több mint 70 ország részvételével az izraeli-palesztin békekonferenciát. Bár az elnevezésből adódna, hogy Izrael is részt vegyen, Benjamin Netanjahu azonban elutasította a részvételt. Szerinte aláássa a békefolyamatokat, mivel lehetőséget biztosít Abbászéknak, hogy nem közvetlen tárgyaláson próbálják megoldani a problémákat.

Az izraeli miniszterelnök korábban több kijelentést tett arra vonatkozóan, hogy bizonyítékai vannak azt illetően, hogy az Obama-kormány egy újabb Izrael-ellenes határozatot készül elfogadni Párizsban.

Abbász szerint a párizsi konferencia lehet talán az “utolsó lehetőség arra, hogy átvigyék a kétállami megoldást”.

Ajándékok
Ajándékok

Ajándék a pápának: Kép egy izraeli falról

Abbász és Ferenc pápa 23 perc erejéig találkoztak a Vatikánban. A két vezető néhány ajándékot is adott egymásnak. Abbász a jeruzsálemi Szent Sír templom egyik kövét hozta fel, valamint a dokumentációt arról, hogy újítják fel a betlehemi Születés templomát. Ferenc pápa mindemellett kapott még egy könyvet Palesztina és a Vatikán történelmi kapcsolatairól, valamint egy palesztin-örmény művész festményét is a Cremisan völgyben húzódó válaszfalról. A pápa ajándékként a Szentszék történetéről szóló könyvet adott át, valamint egy medált “Kegyelem” felirattal.

A Vatikán a találkozó után kiadott közleményében azt írta, a találkozón a felek megegyeztek, hogy szorosabbra fűzik a kapcsolataikat. A pápa kifejezte reményét afelől is az erőszaknak és a civilek szenvedésének a felek véget vetnek, és sikerül igazságos és tartós megoldást elérni. Ferenc pápa abban is reménykedik, hogy a nemzetközi közösség támogatásával elérhető a béke, és sikerül megőrizni a mindhárom ábrahámi vallás számára szent helyként tekintett területek békéjét és szentségét.

A közleményben ugyan egyszer sem lett megemlítve Jeruzsálem neve,

Abbász a sajtótájékoztatójában megemlítette, hogy a találkozó végső és legfontosabb témája Jeruzsálem helyzete volt. “Megvitattuk Jeruzsálem kérdését is, Kelet-Jeruzsálemet 1967 óta megszállja Izrael, pedig az a Palesztin Állam fővárosa” – fogalmazott. A megbeszélésen a katolikus vezetőnek azt is elmondta, hogy ők biztosítanák mindhárom vallásnak az elérhetőséget a nyitott városban, miközben az izraeli vezetést pedig azért támadta, mert kizárólag zsidóként tekint a városra.

Nagykövetség
Nagykövetség
Abbász: Kövessék a Vatikán példáját, ismerjék el Palesztinát!

A Vatikán egy 2015-ben íródott szerződésben elismerte Palesztina Államát, most ezt az írásbeli szerződést erősítette meg a palesztin nagykövetség megnyitása is. Abbász szerint a Vatikán Palesztinát az 1967-es határokon ismeri el, amivel szerinte Őszentsége hatalmas lépést tett a béke elérése felé.

Abbász arról is beszélt, hogy a találkozó ékes jele volt annak, hogy a pápa szereti a palesztin embereket és szereti a békét.

A palesztin nagykövetség megnyitásával a Vatikán pedig formálisan is elismerte az államot.

“Ez a nagykövetség a büszkeségünk helye, reméljük, hogy a világ minden országa elismeri Palesztina államát, mert ez közelebb visz minket a békefolyamatokhoz” – fogalmazott.

Abbász és a pápa
Abbász és a pápa

Trump átköltöztetné Jeruzsálembe a nagykövetséget

Abbászt a sajtótájékoztatóján megkérdezték arról is, hogy mit szól ahhoz, hogy Trump többször is ígéretet tett arra, hogy átköltözteti az amerikai nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe. A palesztin elnök a válaszában úgy fogalmazott, hogy még megvárják, hogy mi történik, bár remélik, hogy az Egyesült Államok nem teszi meg ezt a lépést. Abbász szerint árt a békefolyamatoknak, ha átköltöztetik a nagykövetséget.

A palesztin vezető azt is megemlítette, hogy már írtak levelet Trumpnak, hogy gondolja át a döntést.

Donald Trump a kijelentéseit azzal is megerősítette, hogy az izraeli amerikai nagykövetnek David Friedman régi barátját nevezte ki, aki nagy támogatója a ciszjordániai telepépítéseknek. Egy közleményben az is írta, hogy “örömmel teljesíti kötelességeit Izrael örök fővárosában, Jeruzsálemben”. Az átköltözést egyébként számos republikánus szenátor is támogatja, például a két korábbi nagy rivális, Ted Cruz és Marco Rubio is.

 

Megbeszélés
Megbeszélés
Fenyegetés előtte, fenyegetés utána

Bár a Vatikánban mérséklet hangvételt ütött meg Mahmúd Abbász, nem fogta vissza magát se előtte, se utána.

A La Figarónak adott interjújában például úgy fogalmaz, hogy amennyiben Trump véghezviszi tervét, akkor “számtalan opciót” mérlegelnek az arab országokkal. Ezek közül az egyik az, hogy visszavonják Izrael államának elismerését. Abbász azzal is fenyegetett, hogy nemcsak a politikai folyamatokat és a kétállami megoldást rombolja le ez a lépés, de táplálja a térségben és az egész világon a radikalizmust.

Ezzel szinte tökéletesen egybecseng Abbász pártjának a pápai találkozó után kiadott nyilatkozata, mely szerint a palesztinok “nem fogják hagyni”, hogy átköltöztessék a nagykövetséget, és

figyelmeztették Trumpot, hogy ezzel a lépéssel nem csak a régióban, “hanem az egész világon megnyitja a pokol kapuit”.

Ezt a párt szóvivője, Osama Qawasmeh jelentette ki.

Forrás: Sputnik, Jerusalem Post, Times of Israel, WAFA, Al Jazeera, Vatican Radio