BREIT PORTAL TENGERENTÚL Kitört a spirituális világháború: Összecsaptak a keresztények és a boszorkányok

Kitört a spirituális világháború: Összecsaptak a keresztények és a boszorkányok

11101
0
SHARE
Felszólítás a boszorkányok egyesülésére
Felszólítás a boszorkányok egyesülésére

Gigantikus okkultista rituálét tartottak péntek éjfélkor a világ minden táján kezdő és profi boszorkányok. Az eseményre készültek a hívő keresztények is, akik imaalkalmakat tartottak, hogy meghiúsítsák az ördögi cselszövést.

Démonidézés önvédelemből?

A globális rendezvényt egy közismert amerikai wiccamágus, Michal M. Hughes inspirálására szervezték bostoni boszorkányok. A kollektív riutálé célja az volt, hogy “megkötözzék” Trumpot és az őt segítő csapatát és követőit, hogy “ne tudjanak ártani az embereknek”.

“Még egyszer leszögezzük, ez egy megkötözés. Nem boszorkányság és nem átok. Nem ártani akarunk vele, hanem meg akarjuk védeni az embereket, hogy az elnök és a stábja ne tudjon ártani nekik”

– olvasható a szervezők Facebook bejegyzésében.

A rituálé részletes leírása azonban rendkívül sötét és ördögi szeánszot elevenít fel. A csoport a saját szeánszát élőben közvetítette a Facebookon.

A különböző közösségi oldalakon közzétett részletes leírásokból kiderül, hogy a szeánszhoz szükséges egyik legfőbb kellék: egy csúfos, előnytelen kép Trumpról. Szintén kiemelt szerep jut egy speciális tarot-kártyának, amelyet az összeomló torony szerepel, ezzel a közismert Trump Towerre utalnak.

További kellékként használnak különböző színű gyertyákat (narancs színűt Trump szimbolizálására), amelyeket a megkötözés rituáléjában fekete fonallal tekernek körbe. A rituálé során a Trumpot és a hatalmat szimbolizáló tárgyakat egy hamutálban el is égetik.

Valaki éppen a Trump képet égeti a rituálé során. Több száz hasonló képe született az oldalon.
Valaki éppen a Trump képet égeti a rituálé során. Több száz hasonló képe született az oldalon.

“Halgassatok meg ó szellemek, Víz, Föld, Tűz és Levegő, mennyei seregek és a pokoli birodalmak démonjai, ősök szellemei, felszólítalak titeket, hogy kötözzétek meg Donald J. Trumpot, hogy totálisan megbukjon”

– kezdődik az átokszöveg, amelyben arra kérik a megidézett erőket, hogy láncokkal kössék meg az elnököt, és az őt segítőket, kötözzék meg a nyelvüket, a munkájukat és a gonoszságukat. “Hogy porrá legyen, hogy porrá legyen, hogy porrá legyen” – ezzel a kántálással végződik az átokszöveg.

Egyesek szerint a leírt fekete mágia túl durva, helyette inkább “felvilágosító mágiát” kellene alkalmazni. A boszorkány-szervezet szerint azonban vészhelyzet van, ezért “nincs idő a felvilágosításra”. “A fenyegetés jelentős, folyamatos és könyörtelen. Ha egy kisgyerek töltött fegyverrel járkál körbe-körbe, nincs idő a felvilágosításra” – írják.

Az egyik kulcskellék a kínos fotó Trumpról, a kép közepén látható.
Az egyik kulcskellék a kínos fotó Trumpról, a kép közepén látható.
Sok keresztény is részt vett a szeánszban

A szeánszot szervező csoport a Facebook oldalán azt írja, nem csak boszorkányok vehetnek részt az eseményen. Sok különböző spirituális és vallási hátterű ember csatlakozott hozzájuk. Rengetegen most először hajtanak végre ilyen okkult tevékenységet. “Mindenkit szívesen látunk” – fogalmaznak a szervezők. “Keresztények, imádkozzatok a sikerünkért, amikor éjfélt üt az óra” – hangzik a felszólítás.

A mindenkibe a keresztényeket is beleértik. Bár az általuk alkalmazott mágiát az ősi egyiptomi “káosz-gyakorlatokból” eredeztetik, azt állítják, néhány keresztény népi hagyomány is ismeri ezeket.

“Mind a katolikusok, mind a protestánsok használnak hasonló metodikát”

– írják.

A csoport elmondása szerint, nagy számban vesznek részt a megkötöző-rituálében keresztények is. Többen másfajta szöveggel, de a saját hitükhöz illően elmondják a Trumpot megkötöző szöveget. “Sokan csak azért imádkoznak, hogy véget érjenek Trump szörnyű tettei” – írják. “Sok keresztény elismeri, hogy Jézus Krisztus nincs emellett a hazug, bigott, szélhámos, “p**a-ragadó” Trump mellett.”

1967-ben 50 ezren gyűltek össze, hogy véget vessenek a vietnámi háborúnak egy rituálé keretében. Nem sikerült.
1967-ben 50 ezren gyűltek össze, hogy véget vessenek a vietnámi háborúnak egy rituálé keretében. Nem sikerült.
Kapufa: Hitlert nem ölték meg, a Pentagon nem lebegett, Trumpot pedig megválasztották

Működik? A boszorkányok csoportja erre a kérdésre egy 1941-es esetet elevenít fel, amit “a brit mágikus csatának” neveznek. Egy William Seabrook nevezetű okkultista Marylandben egy csoport fiatallal egy voodoo rituálét szervezett, amelynek a célja “Hitler megölése” volt.

Michael Hughes emlékeztetett arra is, hogy a jelen esemény párhuzamba hozható a Pentagon 1967-es levitációjával, amikor hihetetlen tömeg próbált meg mágiával hatni a törvényhozásra. Akkor Abbie Hoffman és Alan Ginsberg vezetésével 50 ezer háborúellenes aktivista szerveződött egy kollektív ördögűzésre a Pentagonnál.

A tervek szerint a közös energia levitációt eredményezett volna, ám ez nem jött össze. A vietnámi háború pedig még nyolc évig tartott.

A Rolling Stones magazin emlékeztetett arra, hogy nem ez az első eset, amikor Trumpot támadják a boszorkányok. 2015 szeptemberében, a kampány kezdetén brooklyni nők csoportja mondott átkot Trumpra, hogy kudarcot hozzanak az erőfeszítéseire. 2016 októberében Vermontban egy “Feministák Trump ellen” nevezetű csoport tartott “tömeges boszorkánykodást”, amellyel “megidézték a szerelem és a feminizmus átkait, hogy elpusztítsák a Nagy Narancsot és a rasszizmust, xenofóbiát és szexizmust, ami élteti.”

Boszorkányok Trump ellen
Boszorkányok Trump ellen

Ebben a hónapban pedig egy Pittsburg-i varázsló tartott átokmondást néhány boszorkával, hogy megrontsák Trumpot.

“Megölni nem akarjuk, csak összetörni a szívét.”

Brutális háború a láthatatlan világban

Bár sokan csak nevetnek a rituálén, a vezető keresztény médium, a CBN óva intett attól, hogy a keresztények félvállról vegyék a boszorkányok szerveződését. “Néhányan azt gondolják, hogy ez az varázsló duma csak hókusz pókusz. A Biblia viszont egyértelművé teszi, a Sátán és a gonosz szellemei erősek, és a hatalmukat nem szabad lebecsülni” – írják.

Twitter-bejegyzései szerint a híres wiccamágus Hughes nagyon komolyan veszi a keresztények szerveződését az eseménnyel szemben. “Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy áttörjük az imapajzsukat? Minden jel arra mutat, hogy IGEN!” – írja egyik posztjában, amelyben megosztotta a Tucson News hírét is.

A Chirtian Nationalism cikke kapcsán pedig ezt írta: “Mágusok, boszorkák, varázslók, művészek, romboljuk le az imáik pajzsait!” A szervezet arra buzdította követőit, hogy tartsanak közös imádkozásokat, hogy megerősítsék a nemzetet és annak megválasztott vezetőit, hogy felvegyék a harcot a “sátáni seregekkel” szemben.

Michael M. Hughes, az ötletgazda egy közismert wiccamágus
Michael M. Hughes, az ötletgazda egy közismert wiccamágus
Felfigyelt a világsajtó

A világméretű szeánszról az amerikai sajtóban több orgánum is beszámolt. A Daily Mail arról cikkezett, hogy a rituáléban a híres énekesnő, Lana Del Rey is részt vett, csatlakozási szándékát a Twitteren jelentette be.

A Rolling Stones arról írt, hogy Trumpnak köszönhetően megint egymásnak ugrottak a boszorkányok és a keresztények. A Huffington Post egy pozitív hangvételű cikkben bemutatta, hogyan tervezik a boszorkányok elmozdítani a hivatalából az amerikai elnököt. Hasonlóan beszámolt a facebookos szerveződésről a Metro, a Page Six, a Buzzfeed, a Boston Globe, a The Sun, a People magazin, az ELLE magazin, a Breitbart és a Fox News is.

Az orosz RT és a Sputnik News, valamint a német Stern magazin és a Kronen Zeitung is hírt adott az eseményről.

Magyarországon a 24.hu és a Blikk számolt be az eseményről, utóbbi a cikkünket vette át.

A leomló toronyt ábrázoló tarot-kártya. Ez a szeánsz kulcskelléke
Trump köszöni szépen, jól van

Úgy tűnik Trumpnak a pokoli rituálé után kutya baja, ma reggel is vígan posztolt a Twitter-oldalán. Első bejegyzésében azt vizionálta, hogy tarthatnának a Trump-szavazók egy hatalmas nagygyűlést, majd az emlegette, hogy kormányzása első hónapjában 12 milliárd dollárral csökkent az államadósság, szemben Obama első hónapjával, amikor 200 milliárd dollárral nőtt.

Az ördögi próbálkozásoknak itt azonban még nincs vége, a boszorkányok azt tervezik, hogy bizonyos holdállásoknál minden hónapban megismételik ezt a szeánszot. A tervek szerint a cselekményt megismétlik március 26-án, április 24-én, május 23-án, június 21-én, július 21-én, augusztus 19-én és mindent meghatározott holdálláskor egészen addig, amíg Trump nem távozik a hivatalából.