BREIT PORTAL POLITIKUSTEMETŐ Macron minden áron: Obama fejest ugrott a francia kampányba

Macron minden áron: Obama fejest ugrott a francia kampányba

943
2
SHARE
Macron a Twitteren köszönte meg Barack Obama támogatását.
Macron a Twitteren köszönte meg Barack Obama támogatását.

A Wikileaks már szivárogtatott arról, hogy Macron és Clinton több szálon is kapcsolatban vannak. Most Obama hívta fel a francia jelöltet.

Rácsörgött Macronra

Három nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt Barack Obama volt amerikai elnök felhívta a függetlenként induló Emmanuel Macront. A hivatalos közlés szerint „az elnökválasztás jelentőségéről” beszélgettek.

Az elnök szóvivője nem késlekedett hangsúlyozni, a hívás nem jelenti, hogy Obama hivatalosan Macront támogatja…

Persze, hogy nem. Le Pent mikor hívja? Fillont?

Franciaországban Barack Obama elég népszerű politikusnak számít. Az ún. „deep state” vezére nyilván így próbálta meg bebiztosítani, hogy a globalisták üdvöskéje mindenképp bejusson a második fordulóba.

Európa jövője és a “progresszív értékek” volt a téma

A 39 éves francia centrista politikus – kampánystábja szerint – “szívélyesen megköszönte Barack Obamának a baráti hívást”. Azt is tudatták, hogy a beszélgetés témája elsősorban “Európa jövője és azok a progresszívek értékek voltak, amelyekhez mindketten ragaszkodnak”.

A január 20-i távozása óta szokatlan módon politizáló

volt amerikai elnök örömmel hallgatta meg Emmanuel Macron “beszámolóját a kampányról és a jelentős franciaországi elnökválasztásról”.

Kevin Lewis kiemelte, hogy a volt demokrata elnök mekkora jelentőséget tulajdonít Franciaországnak mint “az Egyesült Államok közeli szövetségesének”. Valamint “a progresszív értékek védelmében Európában és a világban betöltött szerepe okán”.

Hivatalos közlemény a beszélgetésről.
Hivatalos közlemény a beszélgetésről.
Hetek óta kapcsolatban állnak

A szóvivő a közleményében újfent leszögezte, hogy Obama a vasárnapi első forduló előtt egyik jelöltet sem támogatja hivatalosan. (Minek ezt ennyiszer szajkózni? – a szerk.)

Macron stábja az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a két politikus hetek óta kapcsolatban áll egymással, s a hívást csütörtökön Barack Obama kezdeményezte.

Korábban a Wikileaks írt arról, hogy a francia jelölt szoros kapcsolatot igyekezett kiépíteni Hillary Clintonnal. Többször is találkoztak sajtóhírek szerint.

Pár napja írtunk egy cikket 6 olyan dologról, amit nem árt tudni Emmanuel Macronról. Az írást erre a linkre kattintba olvashatja el.

Forrás: MTI nyomán