BREIT PORTAL POLITIKUSTEMETŐ “Tartsd távol magad tőle!” Üzente Macron apja a háromgyerekes tanárnőnek

“Tartsd távol magad tőle!” Üzente Macron apja a háromgyerekes tanárnőnek

3532
2
SHARE
A fiatal Macron
A fiatal Macron

Némelyek gyönyörű szerelmi történetnek tartják, mások botrányos kapcsolatnak. Ami biztos, nem volt feszültségektől mentes Emmanuel Macron és Brigitte Trogneux kezdeti viszonya.

Nincsen semmi különös abban, ha egy házaspár között nagy korkülönbség van. Még akkor sem, ha 24 évről van szó a feleség javára. Az viszont már kérdéseket vet fel, ha a két fél románca egy gimnáziumban kezdődik, ahol egy 15 éves fiú és egy 39 éves háromgyerekes anya zúg egymásba.

Már csak hét nap van a francia választások második fordulójáig, ahol egyelőre Emmanuel Macron az abszolút favorit. A nagy nap közeledtével a bulvársajtó igyekszik minden kideríteni a két jelöltről. S Macron élete bőven biztosít muníciót az újságíróknak.

Ahogyan már portálunk is többször írt róla, Emmanuel Macron tinédzserként egy jezsuita iskolába járt Amiensbe, ahol romantikus viszont kezdett drámatanárával.

Brigitte és a tanári kar
Brigitte és a tanári kar
Megszólalt az angoltanár

A kapcsolat kezdetéről Christian Monjou, Macron korább angol tanára nyilatkozott a DailyMailnek.

Az exkluzív interjúban a professzor elmesélte, hogy a tinédzser Macron nagyon megviselte, amikor a szülei kiakadtak a tanárnővel való botrányos viszonyán.

Az édesapa elég határozottnak bizonyult: azt üzente a háromgyerekes házas asszonynak, tartsa távol magát a fiától, amíg 18 éves nem lesz.

Végül a fiatal Macront elküldték Párizsba, hogy ott tanuljon tovább. Minél messzebb a 24 évvel idősebb tanárnőtől.

Emmanuel Macron viszont minden áron be akarta bizonyítani, hogy szülei tévedtek.

Macron és Brigitte, románcuk botrányt okozott
Macron és Brigitte, románcuk botrányt okozott
Óriási botrány volt a városban

A professzor szerint Macron 15 éves korában szeretett bele a drámát oktató nőbe. A tanár-diák kapcsolat azonban hamar viszonnyá alakult, ami már botrányt keltett a városban.

Benoit Delespierre, egy helyi újságíró elmondta: Az időben, óriási botrány volt az ügyből.

“Az emberek szabadszellemű módon viszonyultak a szerelemhez és a szexhez Franciaországban, de ez még nekik is sok volt. Házas volt, és volt három gyereke. Ő pedig a diákja volt. Elképzelhetik, hogyan reagáltak a szülők.”

Macron egyik osztálytársa elmondta, a diákok azt hitték, plátói szerelemről van szó.

“Senki soha nem fogja megtudni, mikor lett a történetünk szerelmi sztori. Ez ránk tartozik. Ez a mi titkunk” – fogalmazott Brigitte.

Könyörögtek a szülők Brigitte-nek
Könyörögtek a szülők Brigitte-nek
Könyörögtek a szülők, hogy tartsa távol magát

Amikor tudomást szereztek a viszonyról, Macron szülei úgy döntöttek, nem tesznek feljelentést a rendőrségen.

Macron anyja könyörgött Brigitte-nek, hogy hagyja békén a fiát, legalább amíg nem lesz 18 éves. Brigitte elmondta, nem ígérhet semmit.

Az anya azzal érvelt, hogy a tanárnőnek már volt élete, gyerekei. Macronnak viszont már nem lehet, ha összeházasodik vele.

Irónikus, de Macron szülei pont abban az évben házasodtak össze, mint Brigitte és az első férje, akit otthagyott a fiúért.

Jean-Michel végül meghozta az ésszerű döntést, elküldte fiát a Lycee-Henri IV-be, az ország legjobb gimnáziumába, Párizsba.

Az apa beszélt is az igazgatóval ez ügyben, hogy átvegyék a fiát. Patrice Corre pedig készséges volt, és megtartotta a család titkát.

Macron a hír hallatán házassági ajánlatot tett Brigitte-nek, akinek megígérte: Egy nap, elveszi feleségül, bármi is történjék.

Ez végül 2007-ben meg is történt.

Forrás: DailyMail