BREIT PORTAL DZSENDER LMBT-barát mecset (!) nyílt Berlinben

LMBT-barát mecset (!) nyílt Berlinben

1116
0
SHARE
Mecset mindenkinek.
Mecset mindenkinek.

Igen. Ilyen is van. Most már. Köszönhetően egy Egyesült Államokból származó női imámnak, Ani Zonneveldnek.

Valósággá vált Seyran Ates török ügyvédnő álma. Nők, férfiak, szunniták és siíták, heterók és melegek együtt imádkoznak Mekka felé fordulva. Mindezt Berlin központjában egy most nyitott imaházban.

Ates egy közismert nőjogi aktivista, több tucat embernek prédikált a mecsetben. Egy amerikai női imám, Ani Zonneveld imára hívta a híveket, akik elkezdték a szokásos térdeplést.

Iszlám is, LMBT is, nő is - ujjong a teljes sajtó.
Iszlám is, LMBT is, nő is – ujjong a teljes sajtó.
Zord hibrid

“Egy álom vált valóra” – fogalmazott a török bevándorlók gyermeke az AP-nek adott interjújában. Már nyolc éve ügyködött azon, hogy egybegyűjtse a progresszív muszlimokat Németországban, hogy közösen éljék meg hitüket. Ez az első ilyen mecset Németországban.

“Nagyon sok iszlamista terror és gonoszság, amit a vallásom nevében elkövettek… fontos a nyilvánosságnak megmutassuk a modern és liberális muszlimok arcát is.”

Már a mecset elnevezése is totális gnóm hibrid. Az andalúz filozófus Ibn Rushd nevét keverték a német íróval, Johann Wolfgang Goethe-vel. Ebből született az Ibn Rushd Goethe mecset elnevezés. Az épület egy bevándorlók lakta forgalmas vásárlóutcában helyezkedik el.

Sosem látott mecset. Teljes abszurditás.
Sosem látott mecset. Teljes abszurditás.
Liberális mecset egy volt templomban

Beszédes az is, hogy a hatalmas szoba egy régi vörös lutheránus templom harmadik emeletén helyezkedik el. A nyitóceremónián Ates köszöntötte a zsidó és keresztény vendégeket is.

Németországban összesen négymillió muszlim él, többségük török. A társadalom többsége továbbra is keresztény.

Ates elmondása szerint a mecset a liberalizmus helyszíne lesz, a nőknek nem kell fejkendőt viselniük, nem beszélnek a demokrácia ellen sem.

Forrás: AP