SHARE

Óriási felháborodást váltott ki a tinédzsereknek készülő magazin legfrissebb száma. Ebben azt próbálják hosszan megmagyarázni, mennyire helyes és normális az anális szex. 12-18 éves korosztálynak. A melegportálok ujjongnak, a szülők viszont dühösek.

Az irományt a következő címmel jelzik: “Útmutató az anális szexhez: Hogyan csináljuk helyesen”. A cikkíró talán számítva a potenciális felháborodással így kezdi sorait:

“Ugyan már, hiszen mindenki csinálja.”

Az írás persze nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a homoszexuális kapcsolatokban ez hogyan működik. Ismétlem, 12 éves lányoknak és fiúknak.

A cikkíró szerint ez normális, egészséges, helyes és egy teljesen normális formája a homoszexuális aktusnak.

Kis anatómiai felkészítő, lépésről lépésre.
Kis anatómiai felkészítő, lépésről lépésre.
Nagy a felháborodás

Egy amerikai kritikus műsorvezető úgy fogalmazott, “a baloldal nem akar mást, minthogy gyerekeinkből szexuális eszközök váljanak.”

Matt Walsh egyenesen ragadozónak titulálja a Teen Vogue szerkesztőit akik két módon próbálják igazolni a deviancia reklámozását: (Twitter-tapasztalatok)

– A gyerekek úgyis csinálni fogják, így legalább majd biztonságosan teszik!

– Nincs semmi közöd hozzá! Hagyj minket békén, hogy belesulykoljuk a saját undorító, idióta szexuális nézeteinket a gyerekeidbe!

Walsh egyértelműen úgy gondolja, ez nyílt támadás a gyermekeink és családunk ellen, “kötelességünk megvédeni őket”.

“Ezek az emberek perverzé akarják tenni fiainkat és szexuális játékszerré lányainkat!”

– fogalmaz.

Genderőrület: Transznemű férfi a divatlapok új sztárja

Sok szülő szerint az már személyes ügy, ha ilyen dolgokra próbálja meg nevelni a gyerekeket a magazin.

A Stream nevezetű keresztény portál azt írja, ezzel tulajdonképpen arra bátorítják a tini fiúkat, hogy kizárólag saját vágyaikat tartsák szem előtt, használják ki, esetleg bántsák is a lányokat az orgazmus elérése céljából.

A melegportálok ünneplik

Az LMBT-oldalak persze ujjonganak. A Queerty például kifejezetten üdvözölte a részletes tájékoztatót, miközben aprólékosan leírta, miért természetes, ha szex során találkoznak némi fekáliával. (Nem vicc!)

Az Unicornbooty meg a következőket írta a tinilányoknak címezve:

“A tudás hatalom, még ha egy kis kakival is jár.”

(18+) Bizarr szex-kézikönyv tini migránsoknak: Így csinálják a transzneműek

Persze nem a Vogue az első, aki erre oktatja olvasóit. Pár hónapja az Oscar-díjas Gwyneth Paltrow adott “hasznos tanácsokat” a témában mondván, az anális szex most már teljesen alap a hálószobában.

Amikor a Pink News cikkében megkérdeznek egy pszichoelemzőt, meglepően még ő is azt hangsúlyozta, hogy ez bizony olyan téma, amit nem a fiatalokkal kell megvitatni. “Még a szülőknél sem annyira elterjedt, nem kellene erről a gyerekekkel beszélgetni. Ennél sokkal fontosabb és égetőbb kérdések vannak” – fogalmaz Paul Joannides.

Forrás: Stream/PinkNews/Lifesitenews