BREIT PORTAL EURÁBIA “K*cs*g disznó!” Azért verték meg a migránsok, mert kereszt volt a nyakában

“K*cs*g disznó!” Azért verték meg a migránsok, mert kereszt volt a nyakában

3051
0
SHARE
Azért verték meg, mert kereszt volt a nyakában.
Azért verték meg, mert kereszt volt a nyakában.

A német fővárosban az antiszemita bűncselekmények is megszaporodtak. 2014-ben egy 67 éves zsidó bácsit vertek meg brutálisan. Egy évvel később egy 53 éves berlini rabbit támadtak meg, miközben a lányával sétált. Halálosan megfenyegették őket. Az eseteket több hasonló követte, sok esetben muszlim migránsok voltak az elkövetők.

A német média és a politikai elit igyekszik elhallgatni, hogy az ország növekvő muszlim népessége a zsidók elleni gyűlölet növekedését vonja maga után. De úgy tűnik az egyre sokasodó migránsbandák már nem csak a kis zsidó közösségeket, hanem a keresztény társadalmat is célba veszik.

Megverték, mert kereszt volt a nyakában

A Die Welt például arról számolt be, hogy három fiatal egy férfinak esett neki, mivel a nyakában egy kereszt lógott. Persze a német lap úgy hivatkozott az elkövetőkre, hogy “észak-afrikai származásúak”.

“Berlinben három fiatal egy 39 éves férfit támadott meg, mert keresztet viselt a nyakában. Megverték, miközben azt kiabálták: <köcsög disznó!>. A rendőrség beszámolója szerint, az áldozatot tört német kiejtéssel számonkérték, amiért két fakeresztet viselt a nyakában”

– írja a Die Welt.

Az inzultust 12 és 14 éves kor közötti fiatalok követték el. A lap azt is megjegyzi, hogy a rendőrségnél nincsenek külön vezetve a keresztény-ellenes bűncselekmények.

A Die Welt visszaemlékszik egy olyan esetre is, amikor egy meleg férfit támadtak meg, aki szintén keresztet viselt. A srácnak egy egész muszlim család esett neki.

Május elején Prien városában történt halálos keresztény-ellenes támadás. Akkor afgán muszlimok estek neki késsel egy afgán keresztény nőnek a gyerekei szeme láttára.

Brutálisan megnőtt a keresztényellenes bűncselekmények száma Franciaországban

Inzultálják a német diákokat az iskolákban

A muszlim támadók nem csak ex-muszlimokat, keresztény hitre áttért honfitársakat támadnak meg. Évek óta országszerte érkeznek panaszok tanároktól, akik szerint a török és arab bandák rendszeresen inzultálják az őslakos diákokat és tanárokat.

A Német Tanárok Uniójának elnöke (DL) Josef Kraus már 2010-ben elismerte, hogy “vannak zaklatások németek ellen a német iskolákban”.

A női tanárokat kurvának hívják, a diákokat pedig disznózabálónak, ,vagy “szaros németnek”, esetleg “nácinak”.

A beszámoló szerint egyes iskolákban a német gyerekek féltek kimenni a játszótérre, mások amiatt nem tették szóvá az incidenseket, mert féltek, hogy xenofóbnak, vagy iszlamofóbnak bélyegzik őket.

S ez 7 évvel ezelőtt volt. Azóta sokkal rosszabb a helyzet. 2015 őszén Angela Merkel nyitott határok politikájával újabb másfél millió migráns érkezett az országba.

Forrás: Die Welt