BREIT PORTAL TENGERENTÚL Zseniálisat húzott Trump

Zseniálisat húzott Trump

2313
0
SHARE
A Raiders játékosai tüntetőleg leülnek az amerikai himnusz alatt.
A Raiders játékosai tüntetőleg leülnek az amerikai himnusz alatt.

Nyilván lehet sok mindenért szidni Trumpot, eléggé kacifántos utat jár be, amióta megválasztották elnöknek. De talán minden hibája ellenére bátran mondhatjuk, hogy 30 éve nem volt ilyen épkézláb elnöke az Egyesült Államoknak.

A legutóbbi húzása azonban zseniálisra sikerült.

A történet röviden annyi, hogy Donald Trump az NFL-játékosok himnusz alatti térdelésével kapcsolatban kissé vulgárisan megjegyezte, hogy az ilyeneket simán ki kellene vágni a csapatból. Szóval a lényeg az, hogy mindenki tisztelje meg azzal az amerikai himnuszt, hogy végigállja. Ha már egyszer ebben az országban futballozik. Meg amúgy is.

A kijelentéseivel kapcsolatban szinte mind az 5 fő sportliga sztárjai döbbenten elkezdtek nyilatkozni. Hirtelen Trump-ellenes lett az összes nagyobb sportsztár.

Érzékenykedtek egy sort az NBA nagyágyúi is, miután Trump visszavonta a tavalyi bajnokcsapat meghívását a Fehér Házba. Ennek az előzménye az volt, hogy a csapat legnagyobb sztárja, a Golden State Warriorsban pattogtató Stephen Curry nem akart Trumppal találkozni. Az elnök kijelentésére a poszt-Jordan éra legnagyobb játékosa, Lebron James nemes egyszerűséggel “seggnek” titulálta az Egyesült Államok elnökét.

Lebron James Hillary Clinton mellett kampányolt.
Lebron James Hillary Clinton mellett kampányolt.

A hatalmas botrányt követően a világsajtó, köztük a magyar is úgy könyvelte el Trump húzását, mintha az darázsfészekbe nyúlt volna. De ez közel sincs így.

A novemberi választásokat megelőzően a teljes mainstream sajtó, valamint Hollywood krémje egyöntetűen kampányolt Trump ellen, mégis csúfos bukta lett a végére. Az emberek kinyilvánították, hogy a politikai döntések terén nem a színészek talkshowkban elmondott kijelentései fogják őket befolyásolni.

És így van ez a sportlegendákkal is. Annak ellenére, hogy emberek milliói vesznek meg értük, világos, hogy az NBA-NFL-MLB platform átkerült a dollármilliárdos Hollywood-i celebek szintjére.

A választók Trump mellett

Trump politikai zsenialitása abban áll, hogy az egyre tétovázó republikánus és konzervatív tábort egy csapásra egybe kovácsolta azzal, hogy magával szembeállította az elképesztő összegeket kereső sportsztárokat, akik még annyit sem tudnak megtenni puszta hazafiasságból, hogy felálljanak egy egyperces himnusz erejéig.

Egy országos felmérés szerint az emberek 64 százaléka szerint még akkor is meg kellene tisztelniük a sportolóknak a himnuszt, ha csak Trump elleni tiltakozás miatt térdelnének le.

Minden második válaszadó úgy vélekedett, hogy kevésbé szívesen nézné a kedvenc csapatát a tévében, ha térdelnének a himnusz alatt. Sokan abba is hagyták a futball meccsek nézését, mivel bosszantja őket a játékosok politikai szerepvállalása.

Keményen beszólt a Breitbart

A Breitbart páros lábbal szállt bele a Facebookon az NFL-be, s talán minden túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy a közösségi oldal felrobbant az alábbi poszttól. A számláló 578 ezer megosztásnál állt le…

 

“Kedves NFL,
Mi nem támogatjuk azokat a milliomosokat, akik gyűlölik Amerikát és nem tisztelik a Fegyveres Erőinket és Veteránjainkat. Egy megnyert futballmeccs semmilyen hatással nincs az életünkre. Ellenben minden szempontból hatással van az, aki harcba száll, hogy megvédje a nemzetünket. Mi a Hőseink mellett állunk, és nem egy csapat gazdag, önelégült, arrogáns, hálátlan Amerika-ellenes degenerált mellé. Alulírott, Mi, a nép”

Forrás: Breitbart