“Az iszlamizáció öl!” Meghekkelték a Fehérvári úti mecsetet

2098
0
SHARE

Az Identitás Generáció fiatal aktivistái egy molinót feszítettek ki a Fehérvári úti mecset bejáratára. “Az iszlamizáció öl, mondj igent a keleti határzárra!” – olvasható a szöveg.

Tegnap éjjel az identitáriusok azt követően akcióztak, hogy a magyar iszlám közösségek sokatmondó választ adtak Gulyás Gergely kijelentésére. A vezető kormánytag kijelentette, hogy Magyarországon nem lesz (több) mecset.

A kijelentésére a Magyar Iszlám Közösség úgy reagált, hogy “Magyarországon túlnyomó többségben egy békés muszlim közösség él”.

Joggal merül fel tehát a kérdés, akkor van egy radikális kisebbség?

Ráadásul az elmúlt években több olyan sajtóhírt is lehetett olvasni, hogy a nyugati városokban terrorcselekményeket elkövető merénylők Magyarországon is keresztülutaztak a határzár megépítése előtt.

Így tehát teljesen releváns a molinó szövege, ami egyrészt az iszlamizáció veszélyeire, és a határzár fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az újabb mecsetépítésekkel kapcsolatosan pedig érdemes megjegyezni, hogy már most is működnek iszlám vallási központok Magyarországon. Sőt, a török iszlamista vezetés aktív közreműködésével rejtett módon is zajlik a nemzet iszlamizációja. A hódoltság idejéből itt maradt mecseteket a török vallási hatóság először felújítja, mint műemlék, majd helyreállítja vallási jellegét is. (Pécs, Siklós, Szigetvár)

Zárásként meg csak ennyit:

Forrás: IG