BREIT PORTAL EURÁBIA Kurz: Átalakult Bécs a politikai iszlám miatt – ez ellen harcolni kell

Kurz: Átalakult Bécs a politikai iszlám miatt – ez ellen harcolni kell

5576
0
SHARE
Sebastian Kurz
Sebastian Kurz

Még sosem volt ennyire Izrael-barát és antiszemitizmus-ellenes kormánya Ausztriának az osztrák kancellár szerint. S ez a koalíciós partnernek, az FPÖ-nek is köszönhető.

Az SPÖ-vel nem lehetett volna

Sebastian Kurz dicsérte a koalíciós kormányzást a populistának tartott Szabadságpárttal. Mivel támogatják őt az antiszemitizmussal szembeni kemény fellépésben és a pro-Izrael politikában. Az ARD-nek nyilatkozó kancellár egy interjúban elmondta, sosem volt ennyire határozott kormányprogram ezen területeken. Hozzátette, mindez az SPÖ-vel kormányozva lehetetlen lett volna.

Mint ismeretes, a választási kampány során az SPÖ botrányba került, miután felbérelték Tal Silbersteint, hogy folytasson antiszemita kampányt Kurz ellen. Azután az egészet az FPÖ-re akarták kenni.

Sebastian Kurz
Sebastian Kurz
Antiszemita vádak

Az interjú során Kurzot az FPÖ-vezért Strache-t ért antiszemita vádakról kérdezték. Az egész persze abszurd, hiszen pont ő akarta, hogy Trump után Ausztria is helyezze át a nagykövetségét Jeruzsálembe.

EZT OLVASTAD? SZILVESZTERI MIGRÁNSTERROR AUSZTRIÁBAN

Kurz szerint bárki szemlélheti kritikával egy embernek a múltját, de ő inkább a jövőbe tekint. A kancellár szerint az FPÖ nem olyan mint a német AfD, ráadásul korábban is kormányoztak már.

A bevándorlással kapcsolatban úgy fogalmazott:

“olyan emberek áramoltak az országba, akiknek az alapvető értékrendje nem egyezik a miénkkel”.

“Ezekben az években sok minden változott: Bécsben megváltozott a városkép, a politikai iszlám erősödött – és ez ellen harcolnunk kell.”

A német média nem volt épp barátságos Kurz-cal szemben. Az egyik szatirikus magazin bébi-Hitlernek bélyegezte, pedzegetve a kivégzését.

Forrás: KronenZeitung