SHARE

Az Európai Unió újfent elvitatta volna a jogot az Egyesült Államoktól, hogy oda helyezze a nagykövetségeit, ahova akarja. A tervek szerint még a hétfői 70. évfordulós ceremónia előtt kellemetlen helyzetbe hozták volna Trumpot. Nagy örömünkre, hazánknak is volt ehhez egy-két szava.

Magyarország, Csehország és Románia – Izraellel együttműködve megakadályozta azt az uniós állásfoglalást, ami az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezését kritizálta volna.

Erről izraeli tisztviselők és európai hivatalnokok számoltak be az Izraeli 10-es csatorna újságírójának, Barak Davidnek.

Az Axios-on megjelent írásában Barak azt írja, a határozatot Franciaország terjesztette be jó néhány tagállam támogatásával. Izraeli tisztviselők szerint az volt a cél, hogy az Egyesült Államokat úgy állítsák be, mint aki mind a 28 uniós tagállam akaratával szemben cselekszik. A tervük szerint kínos helyzetbe hozták volna a Trump adminisztrációt még a hétfői ünnepség előtt.

Európai diplomaták információi szerint a határozat-tervezet a következő három pontot foglalta magában:

  1.  Jeruzsálemnek mindkét állam fővárosának kellene lennie – Izraelnek és Palesztina jövőbeni államának.
  2.  Jeruzsálem végső státuszát csak a felekkel együttműködve, a velük való egyeztetéssel lehet eldönteni.
  3.  Az EU tagállamai nem fogják követni az Egyesült Államokat abban, hogy a nagykövetségeiket Jeruzsálembe költöztetik.

A határozatot még ma publikálták volna úgy, mint a külügyi biztos Frederica Mogherini közleményét, amit mind a 28 tagállam támogat.

Kelet-európai ellenállás

DE! Itt köpött a nagyokosok levesébe a 3 kelet-európai ország: Magyarország, Csehország és Románia.

Május 11-én még korábban kijelentették a fenti országok, hogy ellenzik a határozatot, s útját állják annak, hogy konszenzus legyen annak közzétételében.

Az izraeli újságírónak nyilatkozó egyik európai diplomata frusztráltan a következőket nyilatkozta:

“A magyarok nem akarják Trumpot felbosszantani, a csehek és a románok pedig fontolgatják a nagykövetségük Jeruzsálembe áthelyezését az uniós állásponttal ellentétben. Így áll most az Európai Unió.”

Hüp-hüp.

Forrás: AXIOS