BREIT PORTAL TENGERENTÚL Clinton csókja halálos – mondják a demokraták

Clinton csókja halálos – mondják a demokraták

1678
0
SHARE
Clinton csókja halálos - mondják a demokraták

Több demokrata stratéga is azt szorgalmazza, állítsák partvonalra Hillary Clintont, mert a végén mindent tönkretesz.

Hamarosan itt a novemberi feles választás, és Barack Obamától Hillary Clintonig minden demokrata nagyágyú aktivizálta magát a győzelem érdekében. Utóbbinak annyira nem örülnek a demokrata kampánystábok. A Washington Examinernek nyilatkozó stratégák szerint, Clinton kampányolása jelentősen rontja a jelöltek esélyeit a Képviselőházban és a Szenátusban. Azt tanácsolják, a bukott politikus csak minimálisan szerepeljen, hogy minél kevesebb kárt okozzon.

Ahová megy Clinton, a halál bűze követi

“Hillary Clinton a halál csókja. Azt a részét képviseli a Demokrata Pártnak, ami történelmi vereséget szenvedett és elnökké tette Donald Trumpot” – nyilatkozta egy névtelen vezető.

“A demokraták nem látják szívesen a különböző kampányokban, mert bárhová megy, magával hozzá a halál bűzét, és ő az egyetlen demokrata politikus Amerikában, aki népszerűtlenebb még Trumpnál is” – fogalmazott egy másik stratéga.

Persze Clintont ez nem izgatja, továbbra is folytatja a haknizást a médiában. A CNN műsorvezetőjének, Christiane Amanpournak például azt nyilatkozta, a melegházasság ügyében történt kulturális változások miatt kényszerültek rá a republikánusok, hogy olyan elnököt válasszanak, mint Trump.

Forrás: Breitbart, Washington Examiner