SHARE

Úgy tűnik, a genderaktivisták nem nyugodnak a magyar egyetemi városban. A “429” számsor lépten-nyomon feltűnik Debrecen házfalain, oszlopain. 

429, a homoszexuálisok kódnyelve

Egyik olvasónk küldött egy sor képet arról, hogy egyre-másra jelennek meg Debrecen különböző pontjain a “429” számsorú grafitik. 

A szám az angol GAY szóból ered, ugyanis a régi nyomógombos telefonokon ezekkel a gombokkal lehetett beütni ezt a szót. Ez egy titkos kódnyelv volt a homoszexuálisok között, sőt a fordítottja, a 924 pedig a heteroszexuálisokra vonatkozott az LMBT-közösség körében.

Debrecen ostrom alatt

Nem ez az első jel, ami arra utal, hogy a nem túl nagyszámú, de annál nagyobb aktivizmussal bíró LMBT-csoport ostrom alá vette a magyar várost. 

Az első hullám abban állt, hogy a szovjet komcsi időket idéző plakátokat helyeztek el az egyetemen – ami arra vonatkozott, hogy mindenki jelentse, ha homofóbiával találkozott. (Ebbe még azt is belefoglalták, ha valaki nem kívánt azzal barátkozni, aki magát homoszexuálisnak tartja.) Ezt tetézték azzal is, hogy önkényesen kijelöltek az intézményben egy mellékhelységet transznemű WC-nek. 

Aztán jöttek a falragaszok, mely szerint “a homofóbia az idióták erkölcse”, a “klerikalizmust pedig pusztítani kell”. Sőt, volt olyan falragasz is, ami egyenesen a Bibliák égetésére vonatkozott.